
Az "Rugalmas országjárást" Szegedről indítottuk. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénytermében, a kamara együttműködésével láthattuk vendégül a résztvevőket és a sajtó munkatársait.
A rendezvényt Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna nyitotta meg a CSMKIK képviseletében. Ezután Balázs Tibor és Kovács József a Rugalmas vállalkozás projekt vezetőiként tartottak tájékoztatást a pályázat tartalmáról és lehetőségeiről.
Nagy örömünkre a nyitónapunkról több on-line hírcsatorna, televízió és rádió is beszámolt.
Kezdje velünk a 2016-os évet és tervezze meg velünk a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetését vállalkozásában, amely ma már versenyképességi tényező! Jöjjön el a Rugalmas vállalkozás projekt hivatalos megnyitó konferenciájára 2016. január 12-én, Szegedre a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületébe. A nyitórendezvény célja, hogy bemutassuk Önöknek a Rugalmas vállalkozás projekt céljait, lehetőségeit és részvételi feltételeit.
Kérjük nézze meg hivatalos meghívónkat és programunkat ide kattintva!
A rendezvény térítésmentes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy az alábbi űrlapon adja le jelentkezését legkésőbb 2016. január 11-ig!